2013. június 25., kedd

Moha és zuzmó a kövön

Nekem ez jut az eszembe, amikor ránézek erre a kendőre. Egy régi kőfal, amit ellepett a moha és a zuzmó. 

A minta a már ismert Elise, csak ezúttal főként Bombayből horgoltam, a szélén pedig Cataniából horgoltam rá egy sort . Mérete 104x48 cm.







2013. június 24., hétfő

Kicsi baba sok-sok hajjal

Egészen véletlenül kezdődött ennek a kicsi babának a készítése. Egy ismerősöm kérte, hogy mutassam meg, hogy készítem a babáim fejét, ám mivel kevés időnk volt, csak egy kisebb buksit gombolyítottam fel a gyapjúból. Először úgy gondoltam, majd készítek belőle manót, hiszen akkorka a feje, mint a manóknak, ám végül mégiscsak babácska lett belőle. Készítettem a fejecskéhez kéz- láb- és test szabásmintát, majd összeállítottam a babám. 
Már régen szerettem volna sötétebb bőrű babát is készíteni, így most ezt is bevetettem. A szekrényemben már egy ideje ott lapult ez a barna színű testanyag (ugyanaz az Ökotex minősítésű anyag ez is, mint a többi, amit babavarráskor használok). 
És ha már sötét bőre van a babámnak, hát ahhoz sötét haj illik, így lett neki kakaóbarna sűrű haja, amit akár egy- vagy két copfba is lehet kötni. 

Testmagassága mindössze 26 cm :)





2013. június 13., csütörtök

Hófehér kendő

Eddig színátmenetes kendőket horgoltam, ám most egy hófehér kendőt kértek tőlem, vékonyat, lengét, nyárit. 
Panama fonalból horgoltam egy Elise mintájú kendőt, 4-es tűvel. 






Rasztahajú manó

Szerettem volna raszta hajat magamnak... de mindig lebeszéltem maga, mert mi lesz, ha egyszer megunom, mit csinálok majd kopaszon, ha másképp nem lehet kibogozni.... Így aztán a raszta marad egy ifjúkori bohóság, álom, legalább is ami az én fejem búbját illeti.

Amikor elkezdtem ennek a manónak a haját készíteni, férjem azt mondta, olyan, mintha raszta haja lenne :) Hát, szó se róla, kicsit vastag a fonal, jó sok hajacskája lett, és kicsit tényleg mintha a rasztahajra hasonlítana. Minden esetre szerintem jól áll Neki :)

Ti mit gondoltok?




2013. június 12., szerda

Luca kardigánja és egy babasapka

Természetesen szivárványszínű!


Icipici babának készült :)


És egy kis nyár a kertünkben




2013. június 6., csütörtök

Szivárványok és egyebek

Talán azért készül ennyi szivárvány mostanában, mert az idő inkább őszies, mintsem nyárias. Pedig már nyári szünetünk van, Áron is itthon, nincs reggel kapkodás, kényelmesen készülődünk, akkor megyünk ki, amikor szeretnénk, nem sietünk sehova. Jó érzés egy kis nyugalom.

Mutatom a sok elmaradásom, amik mostanában készültek, de nem volt időm bemutatni őket. Varrtam is, horgoltam is, sok-sok színes dolgot a gyerekeknek és másoknak is. 


Lucám tavaszi sapija, igaz manó benne :)


Kata baba is kapott egy szivárványszínű ruhácskát


Szivárvány sapi és pillangóval díszített pettyes játszóterezős tarisznya


Kérésre csigabiga van a sapin



Luca nyári ruhácskája


Ovis évzáróra készültek


Horgolt kislánysapi virággal és gyönggyel


2013. június 1., szombat

Májusi portrék

Tartalmas hónap van mögöttünk, volt Pünkösdölő, Nyitott Kapuk Utcája, sok játék a szabadban, Vadasparkban állatbemutató.

 A gyerekek meg nőnek, mint a gomba :)







2013. május 31., péntek

Szöszke babám ruhatára

Kapott a szöszke babám még néhány ruhát, így lehet őt sokféleképpen öltöztetni.




2013. május 23., csütörtök

Eperszezon

Érik az eper a kertünkben, kicsik és nagyok örömére. Napról napra egyre több érett szemet találunk a zöld levelek rejtekében. Áronom egész évben az eperszezont várja.


Bordó pöttyös ruha és üde zöld sapka - mintha csak az eperföldekről jött volna ez a manócska, akit most mutatok. 




Ti is szeretitek az epret?

2013. május 17., péntek

Nekem Kata...

Igaz, nincs még kisgazdája ennek a babának, aki nevet adna neki, én mégis nevet adtam neki.

Nekem ő Kata.






2013. május 13., hétfő

Nyár van!

Nyár van! - gondolta a kislányka, aki a kezeim alatt készült, és kiment a virágoskertbe körülnézni. Én pedig serényen fotóztam őt.

Pünkösd vasárnapján pedig kirándulni indul velem a szomszéd faluba, ahol Nyitott Kapuk Utcája lesz - egy délutánra minden udvarba beköltöznek a környék kézművesei, mesteremberei. Engem is elhívtak, így megyek, viszek magammal ezt-azt. Hogy pontosan mit, még a héten alakul :)








2013. május 3., péntek

Anikó mellénye

A már ismert minta, csak pasztell színekben :)

Fázisfotók :)



És már készen :)



És a részletek




Fonal: Catania
4-es tű