2009. december 16., szerda

Újévi játék

Játékra hívlak Titeket, hátha többen ellátogattok hozzám. Nincs semmi egyéb tennivalótok, csak a felhívást kell hirdetnetek a saját blogotokon a hópihével együtt, és itt kell hagynotok nekem egy bejegyzést. A nyeremény egy kreatív kis csomag lesz, mindenféle aprósággal, amit a jelentkezők között sorsolok ki.
A játékra 2010. január 10-ig lehet jelentkezni (hogy ne csak karácsonyra jusson ajándék :))

Szóval játékra, olvasásra fel! :)


2009. december 15., kedd

Narancslekvár karácsonyra

Nem vagyok a híve a nagy, boltban vásárolt, tömegcikk ajándékoknak, így inkább ha tehetem én magam készítem az ajándékok nagy részét - a család minden tagjának főztem idén narancslekvárt, pici fahéjjal, szegfűszeggel és ánizzsal fűszerezve.




A süti azóta elfogyott, azt pótolnom kell :)))

Twister

Keresztanyám két gyermekének készítettem ezt a Twistert, remélem jó nagyokat játszanak majd vele. Benti játéknak készítettem, így polárból varrtam (vettem egy fehér plédet, és maradék színes polár anyagokat a foltoknak). A pörgettyűhöz pedig egy fatáblát festettem meg, feliratoztam, és egy óramutatót szögeltem a közepére - szerintem egészen jól működik.




Kisfiús laszti

Egy kedves anyuka ismerősöm kérésére készítettem a kisfiának ezt a lasztit, remélem tetszik majd nekik!


2009. december 11., péntek

Tűpárna

Polly honlapján (itt) találtam ezt a jópofa tűpárna-ötletet. Sógornőmnek nemrég volt a névnapja, így elkészítettem neki, mivel ő is szeret varrni. Sajnos majd csak karácsonykor találkozunk, így a karácsonyi meglepetéssel együtt kapja meg (arról majd hétvégén igyekszem bővebben írni...)



A Gólyahírnek

Még az ősszel a Tyúkanyóék hirdették a jótékonysági felhívást, hogy a Gólyahír Alapítványnak gyűjtenek az otthon otthonosabbá tételéhez adományokat. Én is jelentkeztem akkor, és készítettem nekik egy inkább kislányos párnát, szerencsére célba is ért a küldeményem :)  (Itt megtalálható)

Íme, ezt készítettem nekik

2009. november 30., hétfő

Takra-barka laszti

Tegnap délután készítettem ezt a lasztit, kis tulajdonosa már boldogan birtokába is vette :)

2009. november 23., hétfő

Mei tai - a Ketteske

Elkészült! A hétvégn rászántam magam, és megcsináltam (no persze ehhez kellett uram segítsége is, aki a kisfiunkra vigyázott közben). Nehezebb volt megvarrni, mint az előzőeket, mivel béleltem, vastagabb volt az anyag, és nehezebb volt mozgatni a varrógép alatt. De a gép szépen bírta, elkészült a nagy mű. Persze kritikus szemem lát rajta hibákat, no de nem lehet minden tökéletes... (a kapucnit pl. kétszer varrtam fel, mert elsőre nem jó helyre került...)


Hát, íme A Ketteskénk

2009. november 14., szombat

Karácsonyra...

Készültek ezek a kis zsákok, ebbbe fogom majd az ajándékokat csomagolni. Már ajándékötleteim is vannak, majd idővel írok azokról is. :) Most egyelőre a csomagolás van készen. Éééés kitaláltam, hogy van egy hatalmas terítőm, amit amúgy is szétszabnék, mert úgy, terítő formájában nem tetszik - no, abból a karácsonyfa alá készítek terítőt, arra azt hiszem tökéletes lesz. De ezt majd egy másik bejegyzésben bővebben kifejtem, ha már szétszedtem a terítőt.


2009. november 4., szerda

Ünnepvárás, készülődés

Közeleg az év vége, advent, karácsony... és igen, már azon töprengek, milyen ajándékokat, díszeket készítsek - egy-két ötletem esténként apránként megvalósítottam már, íme, itt vannak - a filc szívek, csillagok most ismerősöknek készülnek, de a fánkra is szeretnék majd csinálni néhányat, zsákot pedig az ajándékoknak varrok.


2009. november 1., vasárnap

Lincinek


Egy kedves anyuka ismerősöm kislányának, Lincinek készült ez a falvédő. Imádtam csinálni, kihívás volt a csiga házának varrása, szerinem elsőpróbálkozásnak nem is rossz. Remélem a kicsi lány sok örömét leli majd a falvédőben!

2009. október 26., hétfő

Mei Tai ismét



Bele vagyok szerelmesedve a babahordozásba, és hát egy mei tai nem elég :) így lesz egy ünneplős társa is, a hátlapja már készen van, és megvettem a fekete anyagot is, ami a pántokhoz kell. Íme, ilyen lesz a ketteske :)

2009. október 22., csütörtök

Waldorf - egyszerű baba


Megszereztem a  Kreatív játékok kisgyermekeknek - Gyermekjátékok a Waldorf-módszer alapján című könyvet, mert hozzám közelinek érzem a Waldorf-módszert. A könyv alapján készült el az első baba (egyszerű baba), akit mi csak szellemnek hívunk :)

Pumpkin Patch Primitives - giveaway

Gyönyörűűűű anyagokat lehet a Pumpkin Patch Primitives oldalán nyerni. Úúúú, lennék én is boldog nyertes....

2009. október 21., szerda

Mamami Kötödéje

Nov. 16-án nyit a Mamami Kötődéje :) Alig várom, hogy eljussunk majd oda novemberben... itt nem a babakocsi, a síró gyerek a sláger, hanem a hordozás, a kötődő nevelés szellemisége :) ami a mi életünk része is. Íme, erről van szó :)
http://mamamibolt.blogspot.com/

2009. október 19., hétfő

Kenyér

Belin oldalán találtam ezt a kenyérreceptet, gondoltam kipróbálom. Jól sikerült, el is fogyott az első sk. készítésű kenyerem :). Legközelebb azt hiszem, hogy teszek bele egy kis szezámmagot is :)

Íme az alaprecept:
Recept:


75 dkg liszt, 1 evk/cs szár. élesztő, 2,5 tk só, 500 ml meleg víz, 100 ml tej, 1 ek méz.

Szárazakat, majd folyékonyakat összedolgozzuk, 1,5 óra pihi.
Tésztát áthajtogatni, fél óra pihi megint. 250 fokon lábast melegíteni. Majd hajtással lefele zutty a lábasba, és 20 perc fedővel, 25 perc fedő nélküli sütés.

És az eredmény :)

Kész babasarok

A hétvégén elkészültünk Áron birodalmával, a helyére került a falvédő, és az elkészült Kipp-Kopp kép is. Mivel nem a legtökéletesebb az ablak, a szivacsos tömítés mellett, amit a férjem felragasztott, készítettem az ablak elé is - a falvédővel harmonizáló - szélfogót.


2009. október 15., csütörtök

Mostan színes foltokról álmodom...

Komolyan.... álmomban nálam a költő tintái helyett a foltok jelennek meg. :) És a legjobb, hogy nem hagynak aludni (no nem mintha sokat aludnánk mostanában Áronnal éjszakánként...). Tele vagyok ötletekkel, és küzdök az időhiánnyal, de nagyon. Most már tudom, hogy vár rám 3 falvédő megvarrása, sőt, egy negyedik is (szerencsére elég tavaszra :), bár lehet kettő karácsonyig meglesz). És hát jönnek az ünnepek, és a fejem zsong az ötletektől, zakatol az agyam, nem tudom leállítani. De elsősorban Áronnal foglalkozom nap közben, az alkotás most csak másodlagos.
Ma viszont megyek Áronnal babahordozó klubba megtanulni, hogy lehet összeegyeztetni a házimunkát és a babahordozást (jó lenne, mert sokszor fut a ház).

2009. október 13., kedd

És ilyet is kell készítenem :)


Két ilyen házikót csináltam tavaly, a egyiket anyukámék, a másikat anyósomék kapták ajándékba. Idén az unokahúgaimnak kell készítenem - megrendelték :) és persze sütök majd a fára is figurákat :))

Karácsonyi ajtódísznek


Valami hasonlót szeretnék, de ilyen szép kockás anyagot sehol sem találok :(

Kincseim...

Kincseim egy része... egyelőre türelmesen várják, hogy történjen velük valami... és még jönnek új anyagok is, karácsonyiak is... húúúú, ha sok-sok időm lenne....


Már a karácsonyon jár az agyam, mi mindent csinálok a lakásba, a fára... remélem egy részét meg is tudom valósítani...

2009. október 12., hétfő

Őszi apróságok

Jön az ősz, kegyetlen gyorsasággal... A szeptemberi Praktikában találtam néhány aranyos, egy este alatt elkészíthető apróságot, így készült ez a filc sütőtök, és filc macska. A tököt majd a kisfiam elé teszem, mikor épp a tököt kóstolgatjuk, a macsuszt pedig megcsinálom majd nagyban is, ha találok hozzá anyagot - mindig is ilyen macsekra vágytam. :)

2009. október 5., hétfő

Könyvjelző

Gyermekkorom óta szeretek olvasni. Ez a könyvjelző még a terhességem alatt  született, melírozott fonallal hímeztem. Egyelőre várja jobb sorsát, amikor újra lesz időm olvasni is :)

2009. szeptember 21., hétfő

Majdnem kész :)


Kedves Férjuram tegnap elment Áronnal sétálni, délután is sokat játszottak, így én nekiültem ismét a falvédőnek... még az alja készül, meg kell hátlap, de az már egy fél délután alatt kész lesz, és mehet a falra! Majd 3 méter hosszú, így egyben majd csak a falon tudom fotózni.

2009. szeptember 18., péntek

Jótékonysági felhívás

Kedves Tyúkanyók és Kiscsibék!

Számos pályázaton vehettetek már részt nálunk, kisebb-nagyobb nyereményekért.Most gondoltunk egy nagyot: tegyünk valami igazán hasznosat, alkossunk valami nemes ügyért együtt. Ha szeretnél örömet szerezni a Gólyahír egyesület pártfogoltjainak, akkor alkoss valami szépet az idén karácsonyra, aminek hasznát veszik!
A Gólyahír Egyesület elsősorban a krízishelyzetben lévő kismamákért jött létre, akik az esetek nagyobb részében nem tudják vállalni babájukat. Számukra sikerült most vásárolni egy lakást, ami krízislakásként működik, hogy a babájukat biztonságban, segítő szakemberek támogatásával, titkuk megőrzésével tudják hordozni terhességük utolsó hónapjában. Az új krízislakás jelenleg is teltházzal működik, mert az igény hatalmas!
Felajánlásaitokat a most átadott lakás otthonosabbá tételéhez kérjük. Szükség lenne, szívesen látnának szőnyeget, falvédőt, díszpárnákat, takarókat, székpárnát, faliképet, és hasonló kreatív, kézzel készíthető, az otthont melegebbé varázsló berendezési tárgyakat. Szárnyaljon a fantáziátok!(A berendezési tárgyakon kívül a kismamák nehéz anyagi helyzete miatt tisztálkodási szereket is elfogadnának adományként).
Adományaitokat 2009. december 10-ig várjuk, hogy még időben eljuttathassuk az Egyesületnek, ők pedig az Ünnepekig szét is tudják azt osztani. Ha szeretnél részt venni az akciónkban, kérlek, küldj egy e-mailt a karacsonyivarazslat kukac tyukanyo.hu címre, válaszként megírjuk a további teendőket.Most sem leszünk hálátlanok: az alkotók között keresztszemes és varrós egységcsomagokat sorsolunk ki.
Kérjük, terjesszétek a blogokban, fórumokban is a kezdeményezésünket!

2009. szeptember 17., csütörtök

Babaszoba

Még Áront várva készítettem el ezt a két keresztszemest:

Berci cica Áron kiságya felett őrzi az álmát minden éjjel (terveim közt szerepel, hogy majd ha lesz kistesó, neki is lesz álomőrző cicája, más színekkel természetesen - és még nem tudom, mi lesz a neve:))

Ez pedig eredetileg egy magasságmérő - én a számokat nem hímeztem rá, szerintem így sem lett rossz :)
Kipp-Kopp és a falvédő készülőben, ahogy a kisfőnök engedi (persze, amint nekiállok csinálni valamelyiket, felébred... :))

2009. szeptember 14., hétfő

Falvédő

Már régen kiszabtam, tegnap pedig férjem közreműködésével - ő játszott a leendő tulajdonossal - nekiálltam varrni Áron falvédőjét. Elvégre is itt az ősz, jó lenne, ha lassan ez is elkészülne. Jövő hétvégén folytatom.
A képen még csak rá vannak pakolva a figurák az anyagra, és ennél hosszabb lesz még, csak nem fért a képre :)


2009. szeptember 12., szombat

Mei Tai

Kisfiamat rengeteget hordozom. Van egy nagy hordozókendőnk, és amellé készítettem egy Mei Tai-t (kötős kengurut). Nagyon szeretjük mindketten, mert praktikus, kényelmes, könnyű felkötni.

Aztán egy ismerős anyukának is készítettem egyet. Annak a képeit teszem ide, mert azt szépen, tüzetesen lefotóztam. :) Kapucnis, hogy ha elalszik a baba, akkor tartsa a buksiját. A hátrész picit szűkített, ívelt. A váll- és derékpántok pedig béleltek, hogy anyukának is kényelmes legyen.





Sajnos ebből az anyagomból nincsen már több, de már készül a következő darab, az kordbársonyból lesz. Csak még pántnakvalót kell néznem :)

2009. szeptember 10., csütörtök

Még egy

És még egy készülő alkotás: borostyános minta. :) Mindenem a borostyán, nagyon szeretem ezt a növényt. Ez a xszemes talán egy tarisznya része lesz majd, ha elkészülök vele.


A virágszimbolika szerint amúgy a borostyán a hűség szimbóluma. :)

Készülőben...

No de lássuk, mik azok, amiket épp bütykölök....
A Kipp Kopp kép Áronnak készül természetesen. Ugyan csak egy sarok egyelőre a gyerekszoba, de még van hely a falon :) A pipacs még készül, lesz némi keret, és még csinosítgatom is kicsit, ahogy időm engedi.
A fotó minőségét kérlek, kedves Olvasó, nézd el nekem, egyelőre nem sikerült szebben... De fejlődőképes vagyok, szóval lesz ez még jobb is!

Első bejegyzés

Üdv, kedves Olvasóm!

Hát, eljött ennek is az ideje... Úgy határoztam, hogy kézzel készített apró és nagyobb dolgaimat megosztom Veletek, kedves Olvasók.
No de mit is írjak így, első bejegyzésbe? Azt hiszem, illene bemutatkozni..
24 éves kisgyermekes anyuka vagyok, kisfiam Áron 2009. június 5-én született. Ő az első gyermekünk a férjemmel, és tervben vannak majd a kistesók is. Jelenleg Áronnal vagyok itthon, már a terhességem egy jó részét itthon kellett töltenem, így volt időm készülni, bütykölni (igen, én így hívom azt a tevékenységet, amikor a két kezemmel alkotok valamit, szóval ezt a kifejezést biztos fogjátok még olvasni).
Sokféle technikát kipróbáltam már, sokmindent szeretek is alkalmazni. Jelenleg talán a keresztszemes hímzés és a varrás áll hozzám a legközelebb, de szeretek dekupázsolni, gyöngyöt fűzni...és még sok egyéb dolgot is művelni. Majd meglátjátok - remélem.
Nos, első bejegyzésnek talán ennyi elég is lesz. Remélem, hogy kedveteket lelitek majd a bütyköléseim eredményében, kedves Olvasóim!