Óvodás lett a fiam!

Atyaég! Ez volt az első gondolatom hétfőn reggel, amikor először indultunk Áronnal az oviba. Elrepült több, mint 3 év, és itt az én nagy fiam, aki óvodába készül... Hova rohan az idő? Hiszen ő még olyan kicsike... 

Voltak kétségeim, hogy fogja viselni az elválást - végül minden gond nélkül zajlott. Első nap csak az udvarra ment játszani, amint meglátta az egyik ismerős kislányt, megfogta a kezét, és már ment is. Kedden már reggel  mentünk, be a csoportszobába. Járt már benne a nyáron egyszer, amikor nekem kellett elmennem segíteni, így nem volt teljesen ismeretlen neki a hely. És persze ott volt néhány kis barátja is, akikkel az elmúlt két évben is együtt játszott, amióta a faluban lakunk. Ebéd előtt mentem érte, mosolygott, jókedvű volt. Este már vígan magyarázta fürdéskor a húgának, hogy ő bizony reggel oviba megy... Szerda reggel pedig magától vette le a pizsit, mert hogy menni kell öltözni, oviba...

Mert ott vannak a barátai, főleg egy kisfiúval vannak összenőve, meg ott a vonatos kirakó, meg a játszón a homokozó, meg a vonat... És megeszi az ebédet is (elmondása alapján), és ügyesen megtalálja a zsákját öltözéskor, és a törölközőjét is a mosdóban.... és vonatozva mennek kezet mosni... 

Szóval úgy tűnik, jól érzi magát. Ebéd után megyünk Lucával érte, és már itthon alszanak közösen, majd jön a délutáni játék, bandázás, miegymás, mint eddig. 

Nekem rettenetesen szokatlan a csend délelőtt... Luca is keresi még a helyét ebben az új helyzetben. 

Hogy jövő héten is ilyen lelkesen megy-e majd oviba, az kiderül - igaz, jövő héten apa is viszi majd, mert szabin lesz, nekem meg mennem kell mindenféle pocakos vizsgálatra. Holnap szeretne menni, várja. Én meg lassan rakosgatom össze a nap történéseit a kis elejtett morzsákból, amiket elmesél. A folytatást pedig majd meglátjuk. 

Persze, ovisunknak szüksége volt egy zsákra, ő választotta hozzá a gombás anyagot. A jele pedig dominó lett :)